Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hírek,Nyilatkozatok

2015.11.14

isco.png 

Isco, a Real Madrid gólpassz királya

A spanyol válogatott középpályás már négy alkalommal hozta kihagyhatatlan helyzetbe társait a szezonban.

Isco negyedik gólpasszát jegyezte a szezonban azzal, hogy az ő szögletét követően szerzett gólt Sergio Ramos a Ramón Sánchez Pizjuán stadionban. A Malaga korábbi játékosa ezzel a Real Madrid legeredményesebb játékosa ebből a szempontból. A forduló előtt Lucas Vázquez és Gareth Bale vezették a ranglistát a maguk három-három asszisztjával. Ebben az idényben eddig Isco három alkalommal a spanyol bajnokságban, egy alkalommal pedig a Bajnokok Ligájában hozta kihagyhatatlan helyzetbe csapattársait.

A 23 esztendős játékos három csapattársának osztott ki eddig gólpasszt: Karim Benzemát két alkalommal, Cristiano Ronaldót és Sergio Ramost pedig egy-egy alkalommal szolgálta ki. Mióta 2013 nyarán aláírt a Realhoz, Isco már tizenhat alkalommal készített elő gólt.

james.png 

James, a liga legeredményesebb játékosa a tizenhatoson kívülrő

A kolumbiai már hét gólt jegyez a bajnokságban a Real Madrid játékosaként a tizenhatoson kívülről.

James Rodriguez a Sevilla ellen is megmutatta, hogy a távoli lövések szakértője. A madridiak kolumbiai játékosa hét alkalommal is betalált már a tizenhatoson kívülről, és ezzel vezeti ezt a ranglistát. A 2014/2015-ös és a 2015/2016-os szezont figyelembe véve James mögött Cristiano Ronaldo és Parejo áll a maguk hat-hat találatával.

A 24 esztendős egykori Monaco játékos első ilyen spanyol bajnoki gólját a Deportivo elleni idegenbeli elsöprő 8-2-es siker alkalmával jegyezte. A galíciai csapaton kívül a Malagának, a Celtának, az Almeriának, a Getafének, a Betisnek és a Sevillának is sikerült tisztes távolságból betalálnia. A tavalyi szezonban öt, idén pedig ezidáig két alkalommal volt eredményes a tizenhatos vonalán kívülről.

 

cheryshev_benitez.jpg

 

Cheryshev: “Gyenge a kommunikáció köztem és Rafa között”

“Minden okkal történik.” – válaszolta Denis egy újságírói kérdésre, majd folytatta. “Nem bántam meg, hogy visszajöttem Madridba. De a kommunikáció köztem és Rafa között gyenge.”

Arra kérdésre, hogy gondolkodik-e a távozáson a következőképpen válaszolt; “Nem akarok távozni. Jó hangulatban vagyok. Természetesen szeretnék többet játszani, de nem egyszerű a helyzet.”

crborito.jpg

Fizetésemelés Ronaldonak?

Cristiano Ronaldo a minap a korábbiakhoz hasonlóan azt nyilatkozta, hogy a Real Madridtól szeretne visszavonulni, de nem tudni, hogy a jövő mit tartogat. Ugyanakkor néhány, a csapat kötelékében dolgozó ember szerint ez csak egy stratégia, amivel a szezon végén fizetésemelést akar kiharcolni, értesült a COPE.

Ronaldo a szezon során eddig nem tündökölt, így a fizetésemelésre nem szolgált rá, hacsak a teljesítménye nem javul ugrásszerűen. Sőt, úgy tűnik, hogy „ez már nem az ő csapata”, a Real támadójátékának kulcsszerepét teljesen elvesztette. Képtelen volt eddig betalálni a Blancók legfontosabb mérkőzésein – Bilbao, PSG 2x, Atlético Madrid – de klasszisát a soron következő, Barcelona elleni találkozón ismét bizonyíthatja.

Mindent összevetve nem lenne meglepő, ha a klub és CR útjai elválnának a szezon végeztével, hiszen a portugál játékos szavaival élve: „Nem tudni még, hogy mit hoz a jövő.”

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Utolsó kép


Óra


Archívum

Naptár
<< Szeptember >>
<< 2019 >>
Ke Sze Csü Szo Va
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Statisztika

Online: 1
Összes: 96504
Hónap: 249
Nap: 4